Magyar        English

Líra

 

Fürdőkád

Bűzös testek hordalékát,
Fárasztó napok maradékát
Ereszted le mind a torkodon,
Undorító lehet, gondolom.

Izzadtság, szappanos víz, hajszál,
Különböző körömpiszok-fajták,
Korpa, zsír és szőrtüsző,
Mocsok, trutymó, nem szűnő.

Vagy egy hektót lehúzol ebből,
Nem lázadsz, mindent lenyelsz,
Van, ki belédpisil heccből,
Ám te csak vedelsz-vedelsz.

Áztatsz, fürösztesz, fényesítsz,
Tusolni jár beléd a lélek,
Sok szőrös fenék mérgesít,
Haragodtól én, csak a költő félek.

Bújócska

Bújócskáznak a szavak fejemben,
Melyiket találom meg? Kegyetlen.

Ha tollvégre kerül is egy-kettő,
Mi lesz a többivel? Rettentő.

Mindet leírni, jaj, nem lehet!
Hiába próbálom! Képtelen!

Örökké él, ki kötetbe jut,
Más elhomályosul. Ez lesújt!

Szorítom csak írószerszámom,
Talán jön egy kósza rím. Várom.

Hunyó vagyok, tintám elapad,
Hol vagytok ti szavak? Ezalatt.

Ellentétek

Szerelem nélkül nincsen szakítás,
Rossz nélkül nincsen semmi jó,
Fény nélkül nincsen vakítás,
Csend nélkül nincsen ordító.

Öröm és bánat, gyakori vendégek,
Nevetés-sírás örökös kellékek.
Lent-fent, kint-bent, csupa ellentét,
Együtt él egészség és betegség.

Tűz és víz, éljél köztük bölcsen,
Ne fulladj, s magad meg ne égesd,
Néha hegyen vagy, máskor völgyben,
Egyszerre nem lehetsz vidám és mérges.

S talán a legnagyobb ős-tény,
Hogy nincs külön hím és nőstény,
Mardossák egymást, majd becézik,
Pénzüket mind egyformán megérik.

     

Rádió

Rövidhullám tajtéka,
Fülkagylómig csap néha.
Áttör minden gátat,
Meghódítja szobádat.

Életre kel Párizs, New York, Róma,
Hallhatja néger, eszkimó és roma.
Hírek, muzsikaszó, vers,
Mindent kaphatsz, ami csak kell!

Olcsó és jó portéka,
Élvezi egészséges és béna,
Munka közben hallgathatod,
Nem telik unalmasan napod!

Unalom

Olvashatnék könyvet,
Ezer van polcomon,
Kedvem reá gyönge,
Meglátszik arcomon.

Ott a sok hanglemez!
Megannyi hangulat!
Hogy egyet is feltegyek,
Vagyok hozzá lusta.

A tévé sem dob fel,
Internet fel nem ráz,
Csak süpped a fotel,
Fuszeklim felemás.

Hűtőből a sör nem hív,
Az utcán sem mutatkozom,
Érzem, semmi nem segít,
Előfordul, unatkozom.

Tábla

Ó, jaj, tábla, örökzöld!
Tantermekben tündökölsz!
Szavaid másolja sok kölyök,
Nagy bölcs vagy te, szerfölött.

Tudod mennyi ötször öt,
Ám a hetes letöröl,
Tudod, a Föld mért pörög,
Rajtad lurkó nem röhög.

Fizika, kémia, irodalom,
Egyiptom, Római birodalom?
Megmutatod mi a megoldás,
Diákot nem ér csalódás!

Elmossák szavad minden napon,
Elnémít a lucskos szivacs,
Minden kincsed ingyen adod,
Hálátlan a sok kis bitang!

Felszíned sík és mély egyszerre,
Mésszel karcolnak meztelen testedre,
Ostoba kezek firkálnak szemtelen,
Szentként tűröd el csendesen.

     

Telefon

A szó messzeségből jön el,
Jut eszedbe, ha tárcsázol,
Oly távol és mégis közel,
Csörgésére mindig vágtázol.

Igazgyöngyöt rejt a kagyló,
Feltör tenger vezeték alól,
Ez a hangod! Mely bárhova elbarangol,
Csak szád beszél, lábad nem csatangol.

Nem fut az ókorba a derék katona
Negyvenkét kilométert, ha van telefonja,
Elfér tenyerén, hazaszól gyorsan vele,
Győztünk! – mondja, s nem fut, hogy lógjon a bele.

Telefonnal Mátyásnak is könnyebb a dolga,
A szabadságharc másként alakul tán,
Napóleon is többre jutott volna,
S nem lóg rajtunk a török szultán.

Szeress!

Lelkemnek párlata,
Szívemnek vágya ma,
Szóljon a drága jaj,
Ágyamban halljam: ah!

Kezet fogni

Úgy is hívják: parola!
Parolázni, kezet rázni,
Üdvözölni, gratulálni!
Két kéz egymást paskolja!

A kézfogás oly sokat mond,
Mindent érzünk belőle,
Lehet gyengén, erősen,
Ez sem utolsó szempont.

Mikor bemutatkozunk,
Általában kezet fogunk,
Csak arra nem gondolunk,
Hogy feneket is azzal mosunk.

     

Álom

Képet vetít agyvelőm filmszínháza
Szemfedőim benső vászonára.
Ingyenes éjjeli mozi; szeretem,
Nekem is gyakran van benne szerepem.

Én vagyok a rendező, s a producer is egyben,
Mégis sok helyszín olyan ismeretlen.
Egyedül ülök a pergő kockák előtt,
Ez az én filmem! Naponta létrejön!

Nagyszerű ez! Néha olyat lát, hall az ember,
Amit kimondani nem tud, s nem mer!
Hány mű született így, egész szimfóniák!
Kialakulnak világhíres históriák!

Mit jelentenek? Egyszer majd kitalálom.
El nem unom, egyre csak csodálom.
Elpárolgó diszkrét esti bálom.
Papírom telefirkálom. Álom.

Verselemzés

Mire gondolhatott a költő,
Mikor letette lelkünket feltöltő
Mázsás tollhegyét a lapra,
Emlékét helyezvén biztos alapra?

Sorok fogják közre az ideát,
Mit csak homályban látunk ideát,
Az innenső partról figyelve,
Nyaldos csak hulláminak nyelve.

Kész a mű! Nem tabula a ráza,
Egész valónkat színültig felrázza,
Arra gondolunk-e mint ő,
Tekintete meg-megintő.

Egy biztos: valami jót akart,
Szándéka gyémánt szókkal takart,
Megtörik a fény ezernyi oldalán,
Elérünk-e hozzá szárnyaló dallamán?

Tükör

Emberi hiúság csalhatatlan ismerője,
Szótlanul kimondott igazság meglesője.
Pillantások, grimaszok feneketlen tava,
Minden homlokok csorbíthatlan ekevasa.

Néked gyónja mindenki testének hiányát,
Az összes meg is kapja penitenciáját,
Feszül a szemöldök-ív, loccsan a pattanás,
Szarkalábas-Erzsi, Ritkahaj-Tamás.

Tehozzád mindenki bizalommal fordul,
Előtted az utolsó csepp titok kicsordul,
Látod azt, mi még a strandon sem látszik,
Hogy a szél biz’ csak egy parókával játszik.

     

Pénz

Ó, te drága érme,
Kinek van szemérme
Ha utánad vágyik,
Mindenki szeret, látszik!

Érted bérgyilkosok ölnek,
Aztán kávéznak belőled,
Zokniban és számon tartanak,
Bankban fialsz, romlasz ágy alatt.

Miattad gürcöl orvos és révész,
Görnyed a világ fölötted hétrét,
Keresnek, gyűjtenek, lopnak, váltanak,
Fogukhoz vernek, szórnak, beosztanak!

Ám tudd meg te pénz,
Mindenre nem vagy elég,
Az ember bármennyit fizet,
Nem lesz övé egy kislány szíve!

Szél

Cibálod a hajam,
Eltéped a sátrat,
Középfülem gyullad,
Elfújod a bánat!

Hátadra, mint paripára
Csücsülnek vitorlások,
Színes forgóval kezemben,
Mint a gyerek, vihorászok!

Szemembe homokot pakolsz,
Nem bánom én aztat,
Rétet simítsz, fákat paskolsz,
Porfelhő színed előtt baktat.

Meghajol előtted a kétszázéves tölgy,
Cidrizik nyomodban minden hegy, s hölgy.

Indokolatlan dal

Mért ír verset valaki,
Mért fest képet a Dalí,
Hová futnak a futók,
Honnan tudnak a tudók?

Ez az élet csupa talány,
Néha kicsit nonszensz talán,
Nem mondja meg senkise,
Még csak nem is sejtitek!

Ezer rejtély volna még,
Derül-e rá majdan fény,
Ám túl sokat is kérdezek,
Hiába, ez érdekel!

Nyugtalan logikám követel,
Mondjatok jó ötletet,
A válasz mikor jöhet el,
Mért mindig csak bőghetek?

     

Könnyű volt az ókorba verset írni

Az ókori költőket be' irigylem!
Mikor még vadiúj volt Odüsszeia,
Bármit leírhattak imígyen,
S a közönség így szólt:ejha!

A modern költő csak azt böngészi,
Hogy munkája progresszív legyen,
Újszerű mű új érzésre készít,
Az olvasó érdekes kötetet vegyen!

Ám az ihletek mezeje mára már oly tenyérnyi,
A legjobb rímeket rég elorozták,
Nem kellett volna annyi verset írni,
Csak a jövő poétáit akadályozták.

Könnyű volt alkotni kétszáz éve még,
Dőzsölni, mazsolázni rímek közt,
Lábuk előtt hevert romantika, szecesszió,
Ez most unalmas, nincs semmi jó.

Csak rostálom a szavakat egyre,
Mint rongyos aranyász a folyó homokját,
Hátha akad köztük egy-egy,
Melyek az ős-katarzist okozzák!

Tintaóda

Az ihletek olyanfélék,
Hogy vámpírként szívják ki
Kék vérét minden pennának,
Melyek lágy bölcsői a lírának.

Minden vers áldozat!!!
Meghalok érted! - mondja a toll,
De a poézis kárpótol!

Ó, te tinta! Költészet anyateje!
Összes múzsáknak szent eledele!
Versek mohón magukba szívnak,
A végtelenbe magukkal hívnak!

Ó, golyóstoll! Szántok veled barázdát
Fehér lapokon,
Termékeny rímek, sorok fakadnak
Mély nyomodon,
Az utolsó szót is kipaszírozom!

Átitatsz papírt, s elmét egyaránt,
Utad vége, mint folyónak a tenger,
A lelkek tengere! Oldódj fel benne!
Majd a megértés mélybe ránt...

Fogkefe

Sörtéid közül gyakran feltör a sikoly,
Itt az idő, hogy a fogsoron végigsikolj,
Nyálas, büdös szájakban pancsikolj,
Nem várható, hogy ezután tapsikolj.

Egy nyelvnél szebb a meztelen csiga,
Neked jutott e lepedékes iga,
Ölelése lagymatag, és taszító,
Rosszabb, mint egy csúnya nagy kígyó!

Mily könnyű annak, ki csupán ruhákat kefél,
Naphosszat kedves kis szöszökkel játszik,
A rothadó fogaktól viszont minden sörte fél,
Midőn közülük még a húscafat kilátszik.

És mi a hála áldozatos munkád után?
A kukában végzed te is keszekuszán,
Azt sem mondják: Köszönöm!
Könnyeiddel küszködöl.

S míg nehéz sorsod felett zokogsz,
Zsíros vatták, fültisztítók közt dohogsz,
A wc mellől távoli rokon szavai pörzsölnek:
Vannak, kik nálad is szarabb helyen dörzsölnek!

     

Gyufa

Prométheusz bűnét naponta ismételjük veled,
Irinyi Jánosnak meghoztad a hírnevet,
Aki apró dobozokba zárta a poklot,
Hogy az jó célt szolgáljon most ott!

Csak egy mozdulat, s cigarettám parázsló,
Táncol a kék gázláng, rottyan a pörkölt,
Nincs hozzád fogható varázsló,
Áldást vagy veszélyt hozol rögtön.

Fának törzse, ága voltál egykoron,
Pacsirta, rigó pihent rajtad napsugárban,
Éhes fűrészfogak deportáltak skatulyába,
A világ nyerészkedik szolgálatodon!

Féllek és tisztellek Te ördögi tüzes-szálka,
Használjon téged mindenki józan mértékkel,
Tereljenek az összes szelek jó irányba,
Nem mindegy, hogy a mécses vagy a függöny ég el!

Buborék

(Azonos című Holló Anna -grafikáért cserébe)

Nem csoda, hogy a buborék inspirál,
Alakja sosem kocka, vagy spirál,
Csoda viszont, hogy mindig gömb,
Semmi-golyó, puffasztott csönd.

A probléma nem csak matematikai,
Lírai, és statisztikai,
Hányan élnek a mosogatólében,
Mi minden lehet a belsejében?

Ám ily tökéletes idomról lepattan a kérdés,
Nem fúrhatsz lyukat, hogy rajta benézzél,
Nem tudhatod, mind mitől egyforma,
Miért kicsike, vagy éppen nagyobbka?

Rájöttem! Szappan, plusz lélek egyenlő buborék!
Ha elpukkad, azért nem látszik,
Szárnyatlan repül, ezért is hasonlít!
Tisztít, s felfelé gurul, különös keverék...